Sajghó János 1738. július 14-én behajtatott magához Gadeczky Mária és első házasságából való fiai – Zsigmond és Mihály – tulajdonát képező „két rendbeli vasas szekeret”, azok minden tartozékával, négy lovat, négy ökröt „azoknak nemek szerint egész vonó eszkőzökkel”. Ezeket a hivatkozott törvénycikk értelmében 3 napon belül a megye alispánjának vagy közelebbi szolgabírájának kellett volna átadnia. A vármegye 1738. július 26-án kelt levelében Barthal Mihály és felesége kérésére meginti Sajghó Jánost, hogy „fogyatkozás nélkül” adja bírói kézhez a lefoglalt javakat. Ez a szövegben idézett első magyar-latin nyelvű levél. Ezután Sajghó János válaszlevelét olvashatjuk (1739. január 12.), ugyancsak magyarul. Ebben kifejti, hogy az ügyben írt első válaszlevele elkallódott, és hogy úgy tudta, a szekerek Barthal Mihály tulajdonát képezik. Az intőlevél kapcsán derül fény arra, hogy a szekerek az árvák tulajdonát képezik, és ennek tudatában már átadja azokat a vármegyének. Kiderül, hogy azért foglalta le a szekereket, mert „...Bartall Mihály és felesége ... az én réttyeimrűl az szénát violenter [erőszakkal] és Clanculariē [titokban] elakarták hozatni...”. Érdekesség, hogy a Demeczky árvák javát nézi, sőt „alkalmatlan rosz” embernek nevezi Barthal Mihályt, aki azoknak más kárát sem tudja megtéríteni (itt mintha arra célozna, hogy Barthal mint a birtokok kezelője, megkárosítja őket). A teljes irat az ügy végső összegzésének tűnik. A két idézett levelet dőlt betűvel emeltem ki. Hernádcsány. 1739. január 13.