Felesége: Demeczky Stefánia (1908-1934)

Családfa: III. tábla

 

Fünk Antal 1900. augusztus 19-én született a Torontál megyei Pancsován (egyelőre csak édesanyja neve ismert: Eberle Emma)[1], minden bizonnyal helyi, bánáti sváb családból.

 

A „franzfeldi”[2] magyar királyi állami elemi népiskola fiúosztályába járt, ahol minden évben 1-es, azaz jeles minősítést kapott[3], az összesített osztályzat valószínűleg átlagolás eredményeként jött ki.[4]

 

Évfolyam	1906/1907	1907/1908	1908/1909	1909/1910	1910/1911
Osztály	I.   Tantárgyak: Vallás, magyar-olvasás, írás, számtan, beszéd- és értelem-gyakorlat, testgyakorlat, ének, rajz	II.   Tantárgyak: Magyar írás-olvasás, számtan, beszéd- és értelem-gyakorlatok, német írás-olvasás, magyar nyelvtan és fogalmazás, vallás, szépírás, rajz, ének, torna	III.   Tantárgyak: Vallás, magyar és német nyelv, számtan, földrajz, szépírás, ének, rajz, torna	IV.   Tantárgyak: Hittan, magyar-, német-nyelv, számtan, földrajz, szépírás, rajz, torna, ének	V.   Tantárgyak: Vallás, magyar és német nyelv, számtan, mértan, földrajz, történelem, alkotmánytan, természetrajz, gazdaságtan, szépírás, rajz, ének, testgyakorlat
Érdemjegy	1	1	1	1	1

 

Középiskolai tanulmányait a pancsovai állami főgimnáziumban kezdi meg. Végig tandíjmentességet élvez, és a 2-5. osztályban ösztöndíjban is részesül. Tanulmányait „a pancsovai áll(ami). főgimnáziumhoz kötött polgárosított magyar határőrvidéki alap” évi 200 koronával támogatta. Érdemjegyeit az alábbi táblázatban összegeztem. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen teljesítménnyel eminens tanuló volt, 3. és 4. osztályban ráadásul osztályelső is...[5]

 

Évfolyam		1911/1912	1912/1913	1913/1914	1914/1915	1915/1916
Osztály		I.	II.	III.	IV.	V.
Rendes tárgyak	Vallástan	1	1	1	1	1
	Magyar nyelv	1	1	1	1	1
	Latin nyelv	2	1	1	1	2
	Német nyelv	-	-	1	1	1
	Görög nyelv	-	-	-	-	2
	Történelem	-	-	1	1	1
	Földrajz	1	2	1	-	-
	Természetrajz	1	1	-	1	1
	Matematika	-	-	-	-	1
	Algebra	-	-	-	1	-
	Számtan	1	2	1	-	-
	Rajzoló mértan	1	1	1	1	-
	Szépírás	1	1	-	-	-
	Tornázás	1	1	1	1	1
Rendkívüli tárgyak	Ének	1	1	1	-	-
	Szerb nyelv	-	-	-	-	-
	Szabadkézi rajz	-	1	-	-	-
	Francia nyelv	-	-	-	-	-
	Gyorsírás	-	-	-	-	-
	Vívás	-	-	-	-	-
Magaviselet		1	1	1	1	1

 

(Az érdemjegyek magyarázata: 1 = jeles, 2 = jó. A magaviselet esetében: 1 = jó.)

 

Korán a katonai pályát választja, 1920-ban már a nagykanizsai katonai főreáliskola növendékei között találjuk.[6] Ennek színeiben vesz részt az 1920. július 4-7. között Budapesten megrendezett „Magyar Katonai Iskolák Sportszövetségének” atlétikai versenyén. Itt II. osztályban kard egyéniben 3., míg csapatban (Fünk, Gersi, Puskán növendékek) 1. helyezést ér el. A II. és III. osztályban kardvívásban csapatban a 2. helyen végez társaival (Tuskán, Gersi, Luy növendékekkel).[7] Mint katonai főreáliskolai növendéket, sikeres érettségi után felvételi nélkül felvették a Ludovika Akadémiára. A Ludovika Akadémiát kitűnő eredménnyel fejezi be az 1923/24. tanévben, az 1924. augusztus 20-án tartott tisztavatáson a kormányzó tényleges állományú hadnaggyá nevezi ki a 12. honvéd gyalogezredhez.[8] 1924-ben kezdi meg tehát tényleges szolgálatát a magyar királyi honvédségnél. 1925. november 1-től főhadnagy (ekkor még gyalogsági állományban).[9] 1927-ben már a szombathelyi m. kir. 3. honvéd híradó századnál szolgál[10].

 

Az 1931. évi „Hadsereg Sporthét” rendezvény keretén belül a július 1-2. között megrendezett parancsőrtiszti motorkerékpárversenyen oldalkocsis kategóriában indult. Erre a versenyszámra 41 versenyző nevezett, és 27 ért célba, ebből a 23. helyet szerezte meg 1006.3534 pontszámmal.[11] De lássuk, miben is állt a verseny, és kedvezett-e az időjárás a versenyzőknek?

 

„A hadseregi parancsőrtiszti motorkerékpárosversenyt csütörtökön befejezték, az eredmény kiszámítása azonban csak ma készült el. A versenyzőknek tetszés szerinti útvonalon, az indítás pillanatáig titokban tartott hat ellenőrző állomást kellett meghatározott sorrendben érinteniük és ott jelentkezniük. A verseny a Dunántúl változatos terepén folyt le. Az ellenőrző állomások az áthaladás sorrendjében a következők voltak: Pápa, Zalaegerszeg, Kőszeg, Győr, Perbál, Nagykovácsi, Budapest-Vérmező.

Az időjárás nem kedvezett a versenyzőknek. A versenyzők három alkalommal is hatalmas nyári zivatarzónába kerültek. A versenyfeltételek gondoskodtak, hogy a verseny rohanássá ne fajuljon, mert az értékelési képletben elsősorban az egész útvonalon át végig tartott átlagos sebesség döntött. Gyorsasági versenynek egyedül a Perbál és Nagykovácsi futárszakasz tekinthető. ...”[12]

 

Családnevét ugyanebben az évben, 1931-ben magyarosította Fünkről Ferenczhalmira, csapatteste állomáshelye, ennek megfelelően bejelentett lakhelye ekkor Szombathelyen volt.[13]

 

1927-1934 között ismerkedik meg Demeczky Stefániával, össze is házasodnak, de házasságkötésük helyére és időpontjára még nem sikerült rábukkannom. Stefánia 1934. augusztus 24-én 26 évesen, hosszú betegeskedés után TBC-ben hal meg.[14] Augusztus 26-án temették el a Farkasréti temetőben.

 

1935. november 1-től százados. 1938-ban a híradó csapatban találjuk ugyanebben a rangban, ekkor már a magyar bronz érdemérem (piros fehér keskenyszegélyű sötétzöld szalagon) és a Háborús Emlékérem (a piros-fehér-zöld szegélyű szalagon, a kardok és sisak nélkül) tulajdonosa[15]. 1940. november 9-én a m. kir. honvéd vezérkar főnöke okirati dicsérő elismerésben részesítette Kelet-Magyarország és Erdély egy részének a Magyar Szent Koronához történt visszacsatolása alkalmából, „az átlagos kötelességteljesítésen túlterjedő munkásságával kifejtett kiváló és eredményes teljesítményéért”.[16]

 

A kormányzó 1942. évi február hó 5. napján kelt „legfelsőbb elhatározásával” a világháborút követő forradalmak és ellenforradalmak, valamint az ország elszakított területeinek visszaszerzése körül életét veszélyeztető, önfeláldozással véghezvitt hazafias cselekedete elismeréseként a Nemzetvédelmi Keresztet adományozta számára.[17]

 

A kormányzó 1942. évi május hó 4. napján kelt „legfelsőbb elhatározásával”, a szovjet elleni hadműveletek alkalmából „elrendelni méltóztatott”, hogy „az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásáért” részére „Dícsérő Elismerése a hadiszalag és a kardok egyidejű adományozása mellett tudtul adassék.”[18]

 

1942. április 1-től őrnagy, szeptemberben pedig már a fent említett „Kormányzói dicsérő elismerést” tárgyiasító Magyar Koronás Bronzérem, és az Erdélyi emlékérem (a Nemzetvédelmi Kereszten) birtokosa is.[19]

 

Még ugyanezen év decemberében „a csapatkiképzés terén kifejtett kiválóan eredményes és hasznos teljesítményéért” megkapja a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is.[20]

 

1943. január 1-én a Portugáliába kinevezett magyar katonai attasé, Szántay Jenő helyettesévé nevezik ki.[21] Ottani működéséről az alábbiakban részletesen beszámolok, előbb azonban nézzük, mit lehet még tudni további előléptetéseiről és kitüntetéseiről.

 

1943. szeptember 14-én 1939. augusztus 20-ával odaítélik neki a III. A) osztályú Tiszti Szolgálati Jelet.[22]

 

1944. január 1-től alezredes[23], és ugyanebben az évben, mint ilyen nyert engedélyt a részére adományozott II. osztályú német vaskereszt elfogadására és viselésére[24].

 

Mint már említettem, 1943. január 1-től a Portugáliába kinevezett magyar katonai attasé, Szántay Jenő helyettese lesz. Szántay székhelye Madridban volt, Ferenczhalmit viszont a lisszaboni magyar követség épületében helyezték el, és eleve Lisszabon volt megjelölve székhelyeként.[25]

A katonai attasé feladata egyértelműen a hírszerzés volt.[26] A P.V.D.E. (Polícia de Vigilância e Defesa do Estado – portugál államvédelmi rendészet) 1943. április 12-i jelentése szerint Lisszabonban a román és magyar titkosszolgálat verseng egymással az angolszászok megnyerése érdekében. A román oldalról Sergiu Lecca[27] és Călin Botez[28], míg a magyaroknál Ferenczhalmi és Villani báró[29] nevét tartották érdemesnek megemlíteni.[30]

Újpétery Elemér[31] is beszámol róla, hogy milyen ádáz diplomáciai küzdelem folyt mindkét részről a portugál közvélemény, másrészt az angolok szimpátiájának megnyerése érdekében.

 

Ferenczhalmi híradós múltja, és Újpétery visszaemlékezései alapján nem lehet kétségünk afelől, hogy Ferenczhalmi egyik kiemelt feladata számjeltáviratok továbbítása volt rádiótávíró segítségével egyrészt a magyar, másrészt a német vezérkar felé. Később Újpétery kérésére a Magyar Külügyminisztériumnak is ő és beosztottjai küldték el a számjeltáviratokat. Bár Újpétery 1944-ben már őt nevezi katonai attasénak, az 1944. évi tiszti cím és névtár szerint hivatalosan még mindig csak helyettes volt (pedig ebben a Sztójay kormány megalakulása utáni megváltozott beosztásokat is megtaláljuk.) Egy másik forrás is azt erősíti meg, hogy 1944. október 16. után Szántay is tovább szolgált, mint katonai attasé (persze, hogy ez portugáliai tisztségére is vonatkozott-e, azt nem tudom...).[32] Mindenesetre, ha Szántay tényleg csak ritkán jelent meg Lisszabonban, akkor érthető, ha a tényleges „attaséi posztot” betöltő Ferenczhalmit tekintette annak Újpétery.

 

Az alábbiakban Újpétery Elemér visszaemlékezéseinek segítségével idézzük fel a lisszaboni magyar követség 2. világháborús történetét, melynek egyik főszereplője és dokumentálója ő maga volt. Ferenczhalmi nevét mindannyiszor pontatlanul említi, de mivel szó szerint idézem az eredeti szöveget, a hibás változatokat nem javítottam ki. Ferenczhalmi ottani működéséről ez az egyetlen hiteles beszámoló, ami jelenleg rendelkezésünkre áll, ezért is tartottam fontosnak, hogy a lehetőségekhez képest teljes terjedelmükben idézzem a rá és tevékenységére vonatkozó szövegrészeket.

 

„1942. október 9-én reggel megjelentem a magyar királyi követségen. Már futárútjaimról tudtam, hogy a követség irodái az Alexandre Herculano utca 27. szám alatt vannak. Az Alexandre Herculano utca egyik keresztutcája az Avenida de Liberdade-nak. Ez a sugárút, amelyet a portugálok szívesen hasonlítanak össze a párizsi Champs-Elyseé-vel, csakugyan az akkori Lisszabon legszélesebb, kétoldalt szép pálmasorral szegélyezett főútja volt. A magyar követség az Alexandre Herculano utcában egész közel feküdt ehhez a sugárúthoz. Tehát a fekvése kimondottan kedvezőnek volt tekinthető. ...

A követségnek a századeleji palotában három teljes emelete volt. A félemeleten volt a követ dolgozószobája, az ebédlő, a követ hálószobája és még egy üres hálószoba, amelyben rendszerint a futárokat szállásolták el. Az első emeleten volt – a fentieken kívül – a nekem szánt szoba és még két üres szoba, amely csak később kapott lakót. Volt raktárnak szolgáló, de csaknem üres, tágas pincehelység is. Tehát a félemelet a követnek volt fenntartva, az első emeleten dolgoztak a beosztottak, a második emeletet a háztulajdonos lakta. Régi nagy családból származott, a Voz (Hang) című katolikus napilapnak volt a főtulajdonosa. A harmadik emelet is a követségé volt. A katonai attasénak és személyzetének volt fenntartva. Amikor megérkeztem, üresen állt. Katonai attasénk, Szántay ezredes Madridban székelt, és csak nagy ritkán jelent meg Lisszabonban. A félemelet hátsó részében volt a tálaló, ez közvetlen kapcsolatban állt az ebédlővel. ... . A követ dolgozószobája antik bútorokkal (saját) volt berendezve, az ebédlő is stílusbútorokkal dicsekedhetett (nagy ebédlő volt, fogadásokra is alkalmas, könnyen elfért benne ötven-hatvan, részben álló, részben ülő vendég). A beosztottak irodái a szokott irodabútorokkal elégedtek meg.”[33]

 

„Lisszabon a második világháború alatt Európa egyik legnagyobb kémközpontja volt. Ezrével voltak a kémek. Egyesek hivatalból, mások pénzért, néha mindkét oldalt kiszolgálva. ...

 

Dúlt a háború a titkos rádióadók vonalán is. Portugál törvény szerint tilos volt a követségeknek és még inkább privát személyeknek rádió adó-vevő készülékeket használni. A megfelelő portugál rendőrközegeknek voltak készülékeik, amelyekkel be tudták mérni az adók majdnem pontos földrajzi helyét.

Erre is egy példa. Mint említettem, megérkezésem után még egy ideig Szántay ezredes volt a magyar katonai attasé. Madridban székelt. Hamarosan megérkezett Ferenchalmi őrnagy egy rádiótávírásszal. Wodianer[34] kívánságára a követségi épületből nem volt szabad dolgozniuk. Ezért Ferenchalmi naivan bérelt egy nagy villát Estorilban a saját nevében. Onnan adták híreiket Budapestre vagy Berlinbe – ezt sohasem tudtuk meg. Nem tartott három hétig a működésük. A magyar követ kapott egy „note verbale”-t a portugál KÜM[35]-től, hogy azonnal szüntesse meg az estorili villából kisugárzott hírek adását. Wodianer és magam is meg voltunk lepve. Nem tudtunk semmit erről az adóról. Amikor Ferenchalmi megérkezett, nem beszélt adó-vevőről, és nem adta meg beosztottjának tulajdonképpeni feladatát sem. Wodianer még így is ellene volt annak, hogy a követségen dolgozzanak. Rám bízta a dolog kivizsgálását.

Kimentem az estorili villába. Nem is volt messze a lakásomtól. „Bemértek bennünket” – mondta Ferenchalmi rádiótávírászának, Bálintnak. „Azonnal szüntessétek meg ezeket az adásokat” – közöltem velük a követ nevében. Megszüntették, felmondták a lakást, és kisebb-nagyobb huzavona után Wodianer megengedte, hogy a követség harmadik emeletén, a nekik szánt szobákban telepedjenek le. Szigorúan letiltott minden adást, és hozzáfűzte, hogy az esetleg szükséges adásra csak az ő engedélyével kerülhet sor, és csak akkor, ha szöveget előtte bemutatják neki.

[1944] Március 19-ig megmaradt ez a helyzet. Ferenchalmi a követségről nem adott ... . Azután – már az engedélyemmel és felkérésemre – ők továbbították a KÜM-nek szóló távirataimat (számjel-táviratokról volt szó). A portugál hatóságok tudtak erről, de másodszor már nem interveniáltak.”[36]

 

„Most visszatérek a lisszaboni követség mindennapi életére 1944 elején. Wodianer szerepe az angolszász kapcsolatok vonalán egyre nagyobb lett. Továbbra is teljesen titokban folytatta ezt a működését, de végül rájött, hogy „teljes” titok nincs. A németek egyre jobban figyelték őt és az egész követséget. Végig nem tudták pontosan miről van szó, de Wodianer visszakapta német hivatalos forrásból, hogy tudják kapcsolatait a hivatalos angolszász körökkel. ... január elején a követ utasítást kapott, hogy a követség egyik tagját bízza meg a követségi tisztviselők figyelésével. Tehát „elhárító” tiszt kellett.”[37]

 

„1944. január közepén voltunk. Az orosz téli támadás megindult az északi fronton, és sikerrel haladt előre. ...

Nem kell mondanom, hogy „elhárító” szolgálatom, amely januártól március 19-ig tartott, üres szó maradt, hiszen eszközeim nem voltak a követségi tagok komoly ellenőrzésére, és ha lettek volna, akkor sem használtam volna fel őket. Hiszen a követről ez idő tájt már tudtam, hogy magasabb kontaktusa van az angolszászokkal, Hollánról[38] csak sejtettem, hogy segíti a követet, és számjelez neki, magam is már naponként kapcsolatban álltam a nyugatiak újságíróival, az átállt Olaszország itteni képviselőivel, Kowalevskivel[39]. ... A követségi tisztviselőket naponként láttam, és beszélgettünk. Közöttük nem volt német spicli. Ferenchalmi ezredes, a katonai attasé kivételt képezett. Ő nem volt a követnek alávetve, utasításait a követségi épületben elhelyezett adó-vevő készülékkel egyenesen a magyar vezérkar megfelelő osztályáról kapta. És a magyar vezérkar... ... Vezetőik legnagyobbrészt német származásúak voltak, kevés kivétellel (Szombathelyit nevezhetném biztosan ilyen kivételnek) elvakult németbarátok voltak, és még messzebb álltak az igazi magyar problémáktól, mint a magyar diplomáciai kar.

Ferenchalminak később már két rádiótávírásza volt, Bálint és Boross. Ők persze nem tudták, hogy mit tartalmaznak a vezérkarnak Ferenchalmi által Budapestre küldött számjeltáviratai, de egy most már bizonyossá vált előttem, hogy nemcsak Budapestre küldenek táviratokat, hanem egyenesen a németeknek is. A németek, minthogy – legalább úgy hitték – a mi adásaink nem tűnnek annyira fel, felhasználták (német katonai körökről beszélek) Ferenchalmit, és rajta keresztül is továbbítottak táviratokat. Október 15-e után ezt Ferenchalmi nyíltan megmondta nekem, de azt is állította, hogy a táviratokat már számjelezve kapta, tehát nem tudta, hogy mi van bennünk, és ezekre a továbbításokra egyenes parancsa volt Budapestről.

Amikor a követnek jelentettem, hogy erős a gyanúm, hogy katonai attasénkon keresztül német katonai szerveknek mennek számjelsürgönyök, kicsit elgondolkodott.

„A mi számjelsürgönyeinket, ahogy tudom, szintén ezen az adó-vevőn keresztül küldjük, illetve kapjuk.”

„Igen.”

„Ki kellene rúgnom őket az épületből azonnal. De van más módunk a KÜM-mel érintkezésben maradni?”

„Nincs.”

„Nekünk nagyon fontos a rádió-összeköttetés fenntartása. (NB. Rendes úton a távirati kapcsolat már pár hónapja lehetetlen volt.) Hagyjuk őket.”

Békében hagytuk őket.”[40]

 

„1944. július 12-én váratlanul megjelent a követségen egy magát Endrődynek nevező ember, aki okvetlenül, azonnal és csak velem akart beszélni. Neve nekem semmit nem mondott. Fogadtam. Sovány, magas, ráncokkal teli ember jelent meg az irodámban. Kb. 45 évesnek ítéltem.

„Nem kaptál Budapestről rám vonatkozó utasítást?”

„Nem. Ismerjük egymást?”

„Személyesen nem. Katonatiszt vagyok. Az az utasításom, hogy nálad jelentkezzek, és neked vagyok alárendelve.”

„Erről semminemű utasítást nem kaptam. Ha katonatiszt vagy, jelentkezz Ferenchalmy katonai attasénál. Két emelettel feljebb van.”

„De hát az én beosztásom a követségre szól, nem a katonai attasénak.”

„Én katonatisztet nem tudok és nem is akarok alkalmazni a követségen. Beszéld át ügyeidet Ferenchalmyval.”

„Jól van” – mondta kicsit fölényesen. Távozott.”[41]

 

Újpétery még aznap sürgönyben kért utasítást Endrődyvel kapcsolatban a Külügyminisztériumtól.

 

„Endrődyt, ahogy írtam, nem ismertem, arról, hogy mit fog csinálni, titkot tartott, és csakugyan összeköttetésbe lépett Ferenchalmy katonai attaséval. Amikor ezt megkérdeztem, hogy ismeri-e Endrődyt, és tudja-e, mi a beosztása és feladatköre, Ferenchalmy tagadólag válaszolt, azt mondván, hogy Endrődy nekem és nem neki van alárendelve.”[42]

 

Újpétery 1944. július 16-án azt a tájékoztatást kapta Budapestről, hogy „Endrődy az Államvédelmi osztály megbízásából küldetett ki Lisszabonba. Szíveskedjék, mint követségi irodatisztviselőt bejelenteni.

Minthogy katonai attaché nincs, Endrődy szolgálatilag Nagyságodnak van alárendelve és Nagyságod utasításait tartozik követni. ...” Sztójay

 

„Megjegyzésem: katonai attasé volt, Ferenchalmy alezredes. Nekem Endrődy arról, hogy az államvédelmi osztály milyen célokból küldte ki, semmit sem mondott. Használni a követségen nem tudtam és nem is akartam. Amellett elejétől fogva gyanús volt nekem.

Magam Endrődyt kezdettől fogva (első találkozásunk óta) a német SD (Sicherheitsdienst) munkatársának tartottam, és biztos voltam, hogy azért osztották alám, és nem Ferenchalmy alá, mert Endrődy feladatköre túlhaladta Ferenchalmyét. Ám engem ilyen beosztott igazán nem érdekelt. Röviddel később, teljesen megbízható forrásokból egyre többet hallottam róla. ...

A tudomásomra jutott tények alapján szeptember 26-án újabb számjelsürgönyt küldtem a külügynek.

 

„ ... Irodatisztviselőként bejelentett Endrődy Jenő katonai attaché szobájából rádió-összeköttetést létesített Budapesttel. [NB. Erős a gyanúm, hogy Budapesten kívül és ott is német közegekkel lépett kapcsolatba. Hiszen Ferenchalmynak volt összeköttetése a magyar vezérkarral. Erre nem kellett Endrődy.] Itteni rendőrség német hírszerzőként tartja nyilván. Tekintve, hogy készülékeit bemérték, ma utasításomra adásait, amelynek tartalmát nem ismerem, beszüntette. ...

Felelősségem tudatában és magyar érdekeket szem előtt tartva kérem utasíttassék Ferenchalmy alezredes, hogy személyzetével Követségen kívül keressen irodát. ...

Minden magyar érdek ellen van és magyar presztízst mélyen sérti portugál rendőrség felfogása, hogy lisszaboni magyar követség német kémközpont.”[43]

 

Magyarország német megszállása után Wodianer lemondott nagyköveti posztjáról, és Újpétery vette át a követség vezetését, mint ideiglenes ügyvivő.

 

A kormányzó 1944. októberi lemondását követően, illetve azután, hogy Szálasit „bízta meg” a kormányalakítással, Szálasit mint Horthy utódját nem ismerték el. Mint Újpétery írja: „A követségi beosztottak ... kivétel nélkül (beleértve a katonai attasét és két rádiótávírászát) engem ismertek el továbbra is magyar ügyvivőnek.

 

... 1944. október 19-én látogatást tettem a portugál külügyminisztérium külügyi államtitkáránál, Sampaio nagykövetnél, és bejelentettem neki, hogy Horthy kormányzóhoz hű maradok, és a Szálasi-kormányt nem ismerem el. ... Vianna protokollfőnököt is személyesen a portugál külügyminisztériumban értesítettem döntésemről. Ő csak egy kérdést tett fel: meg tudom-e akadályozni, hogy Szálasi által megbízott esetleges más magyar szerv átvegye, illetve birtokába vegye a magyar királyi követség épületét. Nyilvánvalóan a katonai attaséra és a még mindig Lisszabonnban tartózkodó Endrődyre gondolt. Habozás nélkül – ismerve a helyzetet – válaszoltam, hogy ezt meg tudom akadályozni, ha szükséges volna, de nem hiszem, hogy hasonló kísérletre sor kerülne. ...[44]

 

Egyik első rendszabályom volt, hogy a követségi irodát felmondtam, és később felcseréltem egy jóval olcsóbbal. Az új iroda teljesen megfelelt a limitált céloknak, két utca sarkán feküdt – Rua Joaquim Augusto Aguiar és Rua Rodrigo de Fonseca utcák sarkán. ... Irodáink a harmadik emeleten voltak.

A felmondás 1945. január elején vagy ekörül történt. ... Az új követség pontos címe, ahova március végén átköltöztünk Rua Joaquim Augusto de Aguiar 45. III. emelet. Egyébként az új követségen nem volt helyük Ferenchalmyéknak.

Ennek külön története van.

Ferenchalmi katonai attasé, aki annyi sürgönyöm továbbításáról gondoskodott március 19. és október eleje között, nyilván Budapest utasítására, 1944. december végén vagy 1945. január elején kísérletet tett, hogy átvegye a követség épületét tőlem. Ferenchalmi nem is beszélt velem erről. Helyette Endrődyt küldte, akit nem láttam, amióta a követség épületéből kiutasítottam ... . Endrődy meglehetős zavarban a következőket közölte velem: „A követség katonai része elismeri Szálasit.”

Szálasi KÜM-je, Kemény Gábor Ferenchalmit nevezte ki lisszaboni ideiglenes ügyvivőnek. Ferenchalmi ezt a rendeletet a megfelelő magyarázattal át fogja adni a portugál KÜM-ben illetékes közegnek. Az a kérése, hogy adjam át azonnal a követségi épületet, irattárt stb. Ferenchalminak. A kormányzó október 16-án Szálasit nevezte ki utódjának. Tehát a Szálasi által alakított kormány törvényes.

Válaszom:

 

„Téged már korábban és véglegesen kitiltottalak a követség épületéből. Ettől a pillanattól kezdve Ferenchalminak és munkatársainak is csak annyi időt adok, amíg csomagolnak. Holnap reggeltől ők sem léphetnek be ide. Horthy kormányzó fegyverszüneti kérése, amelyet a magyar rádió közvetített, magyar, független cselekedet volt. Attól kezdve Horthy kényszer alatt cselekedett. Későbbi döntéseit kényszer alatt hozta, és ezért én azokat nem tartom érvényesnek. A követségi épület átadásáról szó sem lehet. Végeztem.”

 

Endrődy még egy kicsit erősködött. Azután abbahagyta. „Ha te így döntöttél, majd találunk más irodahelységet.” „Ehhez semmi közöm.” Kiment az ajtón. Azonnal utasítást adtam Csordás altisztnek, hogy a következő reggeltől kezdve nemcsak Endrődy, de Ferenchalmiék sem léphetnek be a követség épületébe. Holmijukkal még aznap délután kiköltöztek, és többet nem jelentek meg.

Vianna portugál protokollfőnöktől tudtam meg később, hogy Ferenchalmi csakugyan megjelent nála, bejelentve ideiglenes ügyvivői kinevezését. Vianna felsőbb utasításra rögtön közölte vele, hogy a portugál kormány Szálasi kormányától ügyvivőt nem fogad el. Ferenchalmi nem is tiltakozott. Nyilván az egész ügy kínos volt neki. Ezzel a Szálasi-epizód Lisszabonban be is fejeződött.

Csak jóval később, amikor már vége volt a háborúnak, láttam viszont Ferenchalmit és egyik távírászát, Borosst. Formálisan nyomorban éltek. ... Ferenchalmi súlyos tbc következtében évekkel később Svájcban meghalt.”[45]

 

A háború után több emigráns csoportnak is tagja lesz. 1950-ben a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség (MKCsBK) tagja, lakcíme ekkor a lisszaboni Rua Ponta Delgada 24/1.[46]

 

A Magyar Harcosok Bajtársi Közösségébe is belép, és a portugáliai levelező csoport vezetője lesz. Ez területi vezetői pozíciót is jelentett egyben, mint az az MHBK 1949-1950. évi irataiból kiderül. Ahogyan az is, hogy ekkoriban gyári munkásként kereste a kenyerét.[47] Haláláról a Hadak Útján, a szervezet központi tájékoztatója számolt be:

 

„Ferenchalmi Antal ez(re)d(e)s. bajtársunk, portugáliai levelező csoportunknak kezdettől fogva volt vezetője hosszú betegség és szanatóriumi kezelés után a svájci Davos-ban meghalt.”[48]